Életutunk során, számtalan kapun kell áthaladnunk, míg az út végén kilépünk ebből a földi életből és kinek-kinek hite szerint folytatódik az élete.
Akárhogy is, teljes bizonyossággal nem állíthatjuk, hogy mi van a kapu másik oldalán.
A kapun való kilépést úgy is nevezhetem, hogy folyamatosan haladunk a biztonságból a lehetőségek felé, az ismert világból az ismeretlen felé.
Bármit is kínál fel számunkra a jövő, bizonyos fokig mindenkiben van egy kíváncsiság, félelem vagy remény attól függően, hogy hitünk szerint mit is tartunk, az örök élet felől.
Kétségtelen: születésünk pillanatától valami titkos erő hajt előre bennünket, hogy megtegyük ezt a titokkal teljes „félelmetes” lépést, mert e nélkül, megreked életutunk. Félelmetesen szép, vagy félelmetesen gyötrelmes valóságok állhatnak előttünk, melyet nehéz előre megjósolnunk.
Anyánk méhe után reménykeltő kapuk a bölcsőde, az óvoda, az iskola, a templom/vagy házasságkötő terem kapuja. Mindegyik a személyes növekedésünk felé mutat, mint legjobb esetben az első munkahelyünkre bevezető kapu. Vannak titokkal teljes kapuk, melyek vigasztaló vagy gyötrelmes életet kínálnak fel számunkra: egy idősek otthonába, vagy egy kórházba vezető kapu.
A nagy titkot rejtő valóság a halál kapuján túl vár minket. Hitünk szerint az örökkévalóság vagy a vég.
Minden kapun túli valóság új, még meg nem ismert lehetőségeket kínál fel számunkra, ezért van az, hogy bizonyos fokig az új dolgokkal szemben is lehet félelem bennem. A biztonságból a lehetőség felé vezető úton szent félelem is vezethet a jövő felé, tudva, hogyha megállok, befejeződik számomra az élet, a növekedés.
Ezért ambivalens érzések lehetnek bennem egy új élethelyzettel, egy új munkahellyel, egy új munkatársi környezettel, egy új termék bevezetésével vagy új kapcsolatokkal, egy új kulturális közeg megismerésével szemben.