10.-Aki Istennel kapcsolatba kerül, áldássá válik mások számára –b.
OLVASMÁNY: Teremtés12,1-3
Említeném még: hogyha valóban áldás akarsz lenni az emberek számára, akkor a teljességnek és tisztaságnak embere kell, hogy legyél. Reinhold Schneider írja: ” Egy hosszú élet, melynek Isten áldotta befejezése van, áldásos élet. Azok tudnak áldássá válni, akik tiszták, illetve megtisztultak. Azok tudnak áldássá válni, akik Krisztus fényében élnek.”
Ez akkor azt jelenti, hogy akik nem tökéletesek és gyakran visszaesnek bűneikbe, akik – pszichiátriai értelemben – súlyos árnyékokat hordoznak magukban, akik neurotikusok, akik pszichológiailag még nem estek át egy terápián, akik lelki karakterüket illetően sebzettek, nem válhatnak áldássá?
Biztos vagyok benne, hogy áldássá válhatnak, sőt pontosan így sebeiken keresztül. De tudniuk kell szegénységükről, sebzettségükről. Isten ugyanis végtelenül szeret minket és végtelenül áldott gyermekei vagyunk.
A Ter12,2-3 versekben többször is szerepel az „áldás” kifejezés
-megáldalak
-te magad is áldás leszel
-megáldom azokat, akik áldanak téged
-általad nyer áldást
Az „áldás”, a teremtő Isten szava. Jahwe az, aki az áldást osztja. Az ÁLDÁS szó tartalma: ÉLET. Az áldás maga Isten, aki VAN! Termékenység, sokasodás, érettség, béke.
Az „áldás”, a kereszténységben az jelenti, hogy az Isten nevét (jelét) elhelyezzük a közösségen, egy személyen. Megjelöljük a kereszt jelével. A számok könyvében ezt így olvassuk:
„Így szól az Úr Mózeshez:
Mond meg Áronnak és fiainak:
Így áldjátok meg Izrael fiait, e szavakkal:
Áldjon meg az Úr és oltalmazzon!
Ragyogtassa rád arcát az Úr,
s legyen hozzád jóságos!
Fordítsa feléd az arcát az Úr,
és szerezzen neked üdvösséget!
Hívják le Izrael fiaira a nevem,
és én megáldom őket.”
A név a szentírásban a személyiség legbensőbb titka, létezésének lényege. A névben magával a személlyel, létezésének benső magvával lépünk kapcsolatba.
„Hívjátok le Izrael fiaira a nevem, én megáldom őket.”
Az áldás által a nép Istenhez tartozik, isten megjelenik a népben!
Ezért mondhatja a nép: Emánuel
Az újszövetségben ez azt jelenti, hogy Krisztusiaknak nevezik őket.
Isten a Szeretet.
Krisztus az emberszerető Isten.
„Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!”
„Arról ismerjenek fel benneteket, hogy ugyanaz a szeretet van bennetek, ami bennem volt.”
Áldott állapotban lenni:
Tehát bennünk és köztünk az Isten.
„Én vagyok az ÉLET KENYERE. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, én benne vagyok, ő meg énbennem.”
Az ÁLDÁS az EUCHARISZTIA által valósul meg!
MI VAGYUNK KRISZTUS TESTE!
EZ A NEVÜNK: KRISZTUSIAK!
Mindvégig veletek maradok a világ végéig!
Aki Istennel kapcsolatba kerül, áldássá válik mások számára!
Aki Jézussal kapcsolatba kerül, áldássá válik mások számára!
Az Eucharisztia ünneplésének végén ezt halljuk:
„Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!
Szolgáljátok Istent és embertársaitokat!”
KÉRDÉS:
Miként élem meg, Isten felszólítását, hogy áldás legyek?