12.- Aki istennel kapcsolatba akar kerülni, annak egy úton el kell indulnia – b.
(Johannes Bours nyomán)
Egy nagyon jelentős pillanat, mikor életutunk felén, érezzük, „hogy egy nagy sötétlő erdőbe jutottunk” (Dante: Isteni színjáték: Pokol I.1-6.). Hogyan tovább? Hangzik a kérdés, Anselm Grün: „Az ember életútjának felén” című kis könyvecskéjében. A nagy német misztikus Johannes Tauler (1300 – 1361) gondolatait átvéve elemzi életüknek ezt a szakaszát. Közelítve negyven éves korunkhoz, érezzük, hogy minden jó szándék, akarat ellenére nem vagyunk annyira szuverén személyek ahhoz, hogy biztonsággal megtalálnánk jövőnk útját. Életünk mélyébe leereszkedve a lelkiismeretünkön keresztül, elakadásaink pillanatában kezdünk az isteni hangra is figyelni.
Saját erőből, izomból, aszketikus gyakorlatok sorozatával nem jutunk előbbre. Szükséges fülelnünk és meghallani Isten szavát, felszólítását.
Tauler úgy gondolja, hogy a negyvenedik életév környékén halljuk meg először markánsan ezt a hangot, felszólítást: „Költözz el …”.
Ábrahám hallja ezt a hívást és megteszi a lépést a bizonytalan felé. Ezét nevezzük őt a hívő ember ősmintájának, mert rá mert hagyatkozni az Úrra. Így olvassuk a Szentírásban: „Ábrahám hitt az Úrnak, és Ő ezt beszámította neki megigazulásul.” Jürgen Moltmann írja valahol: „Amikor az Isten felszólítása elhangzik, hogy „Költözz el …, kegyelmével mindig segít, hogy képesek legyünk elindulni és követni őt!
Az úton haladva kételyek támadhatnak bennünk. Ezt olvassuk a Teremtés könyvében: „Sárai, Ábrám felesége nem szült gyereket.” (16.1) Úgy tűnik, mintha az Úr megfeledkezett volna az ígéretéről. Ábrám és Sárai már megöregedtek. Igaz Hágárnak fia született, Izmael; de ezzel nem teljesedett be az ígéret, hiszen a gyermek csak mellékfeleségétől való.
Ekkor hangzik el az Úr szava: „Én El Shaddái vagyok: járj előttem és légy tökéletes” (17.1) A tökéletesség azt feltételezi, hogy osztatlan szívvel kell az Úr előtt haladnia. Kételytől mentesen továbbhaladni és az Úrban bízni, az ő tekintetét követni.
Hasonló az eset, mint amikor Jézus Pétert hívja, hogy lépjen ki a csónakból, és induljon el felé a vízen járva. Amíg az apostol Jézusra tekint, képes a vízen járni. „Járj előttem és légy tökéletes!” Töretlen szívvel, megosztottság nélkül, kételymentesen haladni tovább! Ezt kéri Isten azoktól, akik kapcsolatba akarnak kerülni vele. Eddig Ábrahámot, Ábrámnak hívták, de most új nevet kapott Istentől, „népek sokaságának atyja” lesz a neve (17,4).
Ennek az Istennek, aki előttünk jár és „küld minket” majd később a kivonulásnál így szól Mózes: „Ha te magad nem jössz velünk, akkor inkább ne is vezess el innét bennünket. Miről ismerhetnénk meg, hogy én és a nép kegyelmet találtunk színed előtt, ha nem arról, hogy velünk vonulsz.” (Kivonulás 33,15)
Ez a hit lényege, hogy beismerjük, Isten ereje nélkül, tehetetlenek vagyunk. Már nem önmagunktól várjuk a megoldást, hanem elsősorban Isten erejében bizakodunk.
„Költözz el …”, halljuk sokszor a felhívást. El kell engednünk az eddig ismert, a birtokunkban lévő valóságot, ha kapcsolatba akarunk kerülni Istennel. És ekkor hirtelen minden megtalálja az értelmét. De vannak utak, melyek a szenvedés irányába visznek: „Oda mész, ahová nem akarsz menni!” (Jn 21,18). De ha vele megyek, a szenvedések ellenére megtalálom az életem értelmét!
Quo vadis Domine?
Izgalmas kérdés!
KÉRDÉSEK:
1.-Aki Istennel kapcsolatba akar kerülni, annak egy úton el kell indulnia. Megtapasztaltam már ezt az életemben?
2.-Hol kell nekivágnom dolgoknak, elengedni dolgokat? Hol kell lezárni dolgokat az életemben? (Mi lesz velem tíz év múlva, hogyha nem tudok dolgokon változtatni?)