Szegeden két KÉK közösség működik. Az egyik a jezsuita templomi közösséghez, a másik a ferences plébániához kapcsolódva. Az utóbbi később, a jezsuita templomi közösség támogatásával alakult. Mindkét közösség évtizedes múltra tekint vissza. Tagjaik heti/kétheti rendszerességgel találkoznak. Találkozóikon a Szentírás, kitüntetett módon az evangéliumok fényében rátekintenek életükre, így keresik, hogyan van jelen benne, illetve mire hívja őket Isten, mi számukra a …
Kategória: Közösségeink
Vecsési közösségünk
Vecsési KÉK közösség Közösségünk keresztényeket egyesít a társadalom minden területéről, férfiakat és nőket, felnőtteket és fiatalokat, akikben él a vágy, hogy egyre jobban kövessék Jézus Krisztust, és vele együtt fáradozzanak Isten Országa építésén. A középpont Krisztus, az Ő életében, és a húsvéti misztériumban való részesedés. Forrásaink a Szentírás, a liturgia, az Egyház tanítása. Lelkiségünk sajátos forrása és jellegzetes eszköze Szent …
Miskolci közösségünk
Miskolci KÉK csoport Miskolci közösségünk 1991-ben alakult P. Alois Berger SJ Szent Ignác-i lelkigyakorlata után. A résztvevőkben fogalmazódott meg az igény, hogy „maradjunk lelki közösségben így együtt imádkozni”. Kéthetente kb. kétórás közösségi összejövetelt tartunk, ahol lelkiségünknek megfelelően a Szentírás alapján közösen elmélkedünk, Szent Ignác módszereivel imádkozunk, és megosztjuk lelki élményeinket, tapasztalatainkat. Évente kétszer, adventben és nagyböjtben „hétköznapok lelkigyakorlatát” szervezünk tagjaink …
Budapesti közösségünk
FecsKÉK bemutatkozása 1999-ben Leányfalun részt vettünk egy KÉK lelkigyakorlaton. Ott fogalmazódott meg bennünk a vágy, hogy szeretnénk KÉK csoporthoz tartozni. Soós Péterné Zsuzsa vezette közösségünket 5 évig. Ő tette le az alapokat, ő tanított meg minket a szentignáci imamódokra és a kommunikáció szabályaira. Amióta a Párbeszéd Háza befogadta a KÉK-et, a FecsKÉK is itt tartja találkozóit. Kezdetben kéthetente, most – …